KezdőlapBelföldMűvház igazgató lett Szőke Zoltán – fellépteti magát az új munkahelyén

Művház igazgató lett Szőke Zoltán – fellépteti magát az új munkahelyén

Felhagyott a színészettel, két évre elvonult a világ elől, miután kiszállt a Barátok köztből. Most újra munkába állt, de főfoglalkozásának nem a színészetet választotta: Erdőkertesen a művelődési ház vezetője lett.

Egy tanyára költözött, két éven át csak jógázott és meditált, így, mint a TV2 Mokka riporterének elmondta, a világtól távolodott, saját magához viszont sokkal közelebb került. Az új munkájáról nagy lelkesedéssel beszélt. „Ilyen módon még nem voltam vezetői szerepben, viszont az ember valahol tisztában van az erősségeivel és a hiányosságaival. Én az elmúlt huszonegy évben még televíziózásban vettem részt aktívan, úgy éreztem, hogy van egyfajta vezetői képességem, az ember azt érzi” – mondta Szőke, és elárulta, hogy intézményvezetőként azt tervezi, hogy Pozsgai Zsolt monodrámájával, a Jávorral mutatkozik be a művelődési ház színpadán.

TV2/Indirekt