KezdőlapBelföldMűtéttel sikerült megmenti Iszak Eszti petefészkét

Műtéttel sikerült megmenti Iszak Eszti petefészkét

Iszak Eszti kálváriája az elmúlt év márciusában kezdődött, amikor a pandémia elején leállt az élet. A műsorvezetőt egyre súlyosabb fájdalmak gyötörték, egy napon pedig kórházban találta magát: aggódó szerelme, Gyurta Dani vitte be.

A vizsgálatok során kiderült, hogy egy 6 centisnek vélt ciszta miatt műteni kell, és még sorra derültek ki egyéb betegségek.

– Utólag visszagondolva szerencsésnek érzem magam, hogy megoperáltak, ugyanis a ciszta hátrafelé nőtt, és 12 centis volt, ami az alkatomhoz képest hatalmas. Gyakorlatilag megmenekült a petefészkem! – magyarázza a HOT! magazinnak Eszti, azt is hozzátéve, hogy teljese életmódváltásra volt szüksége ahhoz, hogy fájdalommentes éltet élhessen.

– Nem akartak hitegetni az orvosok, ugyanakkor az endometriózis és a Hashimoto is kordában tartható megfelelő életmóddal. – folytatja a szépséges műsorvezető, akinek most a hormonrendszere stabilizálása az elsődleges célja. De a lelki nyugalom is nagyon fontos, azért nagy döntést hozott: – Megszakítottam a kapcsolatot olyan emberekkel, akik rossz hatással voltak rám, igyekszem fejleszteni magamat.

Indirekt/blikkruzs.hu