KezdőlapBelföldMegtalálták Lillafürednél az egy hete eltűnt nő holttestét - öngyilkos lett a...

Megtalálták Lillafürednél az egy hete eltűnt nő holttestét – öngyilkos lett a férje is

A nő holttestére egy drón segítségével bukkantak rá a Molnár-szikla közelében.

Majdnem egy hete borzolta a miskolci közvéleményt, hogy egy 69 éves hölgy múlt szerda délelőtt fodrászhoz indult a miskolci otthonából, de azóta nem tért haza és életjelet sem adott magáról. A hölgynél az iratai ott voltak, de a telefonját nem vitte magával.

A közösségi médiában széles körű összefogás indult az eltűnt asszony felkutatására és a mentőkutyás Lehoczki László is aktívan bekapcsolódott az eltűnt nő felkutatásába.

Vasárnapra virradóra azonban tragikus fordulatot vett az eset, az eltűnt nő férje ugyanis önkezével vetett véget az életének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó osztályától kapott információk szerint a halálesetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálta, azaz kizárt az idegenkezűség.

A boon.hu most megtudta, hogy ma délelőtt drón bevetésével folytatták a keresést a Lillafüred felé vezető úton, a Molnár-szikla alatti területen. A drón pedig csak épphogy felszállt, meg is találtak egy női holttestet, amely – minden valószínűség szerint – az eltűnt nő holtteste lehet. Természetesen csak a hivatalos rendőrségi vizsgálat mondhatja ki a biztos megállapítást.