KezdőlapBelföldMegöléssel fenyegette lánya osztálytársát egy hódmezővásárhelyi nő

Megöléssel fenyegette lánya osztálytársát egy hódmezővásárhelyi nő

Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki megöléssel fenyegetett meg egy szegedi rendőrt, egy másik esetben pedig becsmérelte a vele szemben intézkedőket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a nőt hivatalos személy sérelmére elkövetett zaklatás bűntettével, zaklatás és becsületsértés vétségével vádolják.

A vádirat szerint a nő – aki jelenleg hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kiszabott szabadságvesztését tölti – egy korábbi büntetőügyéből ismerte a rendőrként dolgozó férfit. Egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül felvette vele a kapcsolatot, hogy megfélemlítse. Ezután 2020. december 2-án írásban, majd azt megismételve hangüzenetben is közölte a rendőrrel, hogy „megtalálja és megöleti, ha egyedül lesz az utcán, és ha az kell, vér fog folyni”.

A nő előzőleg lánya osztálytársának édesanyját fenyegette meg egy korábbi incidens miatt azzal, hogy nem élhet nyugalomban, „soha nem tudhatja, mikor fogja megtámadni”, sőt, a sértett lányának halálát is kilátásba helyezte.

Tavaly február 21-én két járőr a nővel szemben elrendelt bűnügyi felügyeletet biztosító nyomkövető eszközt akarta ellenőrizni; a vádlott velük szemben becsmérlő kijelentéseket tett – tudatta a csoportvezető ügyész.