KezdőlapBelföldMegmentik a forintot: olyat tett az MNB, amire 10 éve nem volt...

Megmentik a forintot: olyat tett az MNB, amire 10 éve nem volt példa

Közel tíz év után először alapkamatot emel a Magyar Nemzeti Bank – közölték a monetáris tanács ülését követően. Az alapkamat 0,60 százalékról 0,90 százalékra emelkedett.

Bár az elemzők már májusban számítottak rá (az emelés mértékét 30-40 százalékpont közöttire tippelték, az előbbi teljesült), végül most, a testület júniusi kamatdöntő ülésén emelt kamatot a jegybank monetáris tanácsa – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az alapkamat tavaly július óta állt 0,60 százalékon, mely az eddigi legalacsonyabb mutató volt. Ezt megelőzően 2011-ben emelt kamatot az MNB, akkor 6,5-ről 7,00 százalékra, azóta folyamatosan csökkent.

A Magyar Távirati Iroda felidézte: „a júniusi monetáris szigorítás lehetőségét először a jegybank részéről Virág Barnabás, az MNB alelnöke vetette fel még május közepén. Matolcsy György jegybankelnök ezt később egy konferencián megerősítette: amennyiben a monetáris tanács tagjai úgy látják, akár már júniusban sor kerülhet a kamatemelésre. Kiemelte: az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást, a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság és „kötelezővé is teszi” az inflációs veszély.”

Ezzel a bankelnök nyilvánvalóan arra utalt, hogy az elmúlt két hónapban Magyarországon volt a legmagasabb a pénzromlás mértéke az EU-ban, áprilisban és májusban is öt százalék feletti.

Indirekt/Blikk