KezdőlapBelföldKozsó fülig szerelmes: jöhet a baba

Kozsó fülig szerelmes: jöhet a baba

Nemcsak a lánya, az unokája is áldását adta a gyermekvállalásra.

Sugárzik a boldogságtól Kozso, fülig szerelmes, úgy érzi, kedvese mellett új ember lett. Az érzékeny szamurájból igazi macsó vált, aki ugyan megtartotta művészi énjét is, de ma már bátrabban éli az életét.

Az énekes-producer a Blikknek elárulta: megtalálta a másik felét, akivel már a családalapítást tervezik, amire Kozso lánya, sőt, az unokája is áldását adta.

– Úgy mondanám, lángoló tüzet gyújtottam a szívemben – kezdte a Blikknek Kozso.

– Immár négy és fél éve mámoros vagyok a kedvesemtől, és attól az érzéstől, amit ő ad nekem. Az agyvérzésem és a műtétem után még el sem tudtam képzelni, hogy ilyen boldogságban lesz részem, de minden csodálatos vele: reggel mellette ébredni, együtt fürödni, sétálni, reggelizni, minden.

A szomorú szamuráj egyelőre a széltől is óvja kedvesét, ám állítja, hamarosan eljön az ideje, hogy kilépjenek a fényre. Kapcsolatuk komolyságát azonban jól jelzi, hogy a szerelmesek már az esküvőt tervezik és a közös baba érkezésének sem állnak az útjába. Az Ámokfutók frontemberének pedig mi sem lehetne nagyobb öröm, mint hogy a lánya és az unokája is áldását adta a kapcsolatra és a családalapításra.

– Gőzerővel tervezzük az esküvőt, valamint a babatémán is 500 százalékkal rajta vagyunk! A lányommal nagyon szeretetteljes a viszonyunk, nagyon fontos volt nekem a véleménye ebben a témában is, de ő azonnal áldását adta ránk, és azt mondta, ha ez engem boldoggá tesz, akkor őt is. Sőt, a lányomnak is van már egy lánykája, aki hétéves és még az ő áldását is kértem, mire annyit mondott: hajrá, papa! – nevetett fel Kozso, aki úgy érzi nagyon sok mindenben megváltoztatta őt az új szerelem.

Az érzékeny lelkű énekes-producer sokat keményedett a kedvese mellett.

– Macsósabb lettem, persze, az érzékenységem mindig megmarad, hisz nem is én lennék, ha ez az oldalam hiányozna, de rengeteget változtatott rajtam a szerelmem. Ő a lelkem erősségét építi. De ő azt vallja, mindent próbáljak ki, nézzem meg, tetszik-e nekem. Ezzel tudok azonosulni és már abban is fejlődtem, hogy a véleményemet is határozottabban képviselem. Könnyebben mondok nemet is, ha úgy hozza a helyzet – tette hozzá Kozso, aki úgy érzi, párja az első nő, aki ezt képes volt kihozni belőle. – A műtétem után szét volt esve a lelkem, egymás után tömtem magamba a sütiket, ez volt az örömforrás számomra, meg persze a festés és a zene. Mára már csak az utóbbi kettő maradt és persze a szerelmem, aki mindennél fontosabb nekem!

Indirekt/Blikk