KezdőlapBelföldKiadták a figyelmeztetést: olyan özönvíz érkezik, amilyet régen nem láttunk

Kiadták a figyelmeztetést: olyan özönvíz érkezik, amilyet régen nem láttunk

Az időjárás-előrejelzés szerint pénteken országosan zivatarokra lehet számítani.

Mai időjárás: a délelőtt első felében a keleti országrész felett lévő maradványfelhőzetet leszámítva napos idő lesz, majd előbb a déli és a keleti országrészben, később másutt is egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Napközben az ország déli és keleti felében fordulhat elő nagyobb számban zápor, zivatar, majd a késő délutáni, esti óráktól délkelet felől egy kiterjedt zivatarzóna érkezik, és halad északnyugati irányba. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő- írja a met.hu.

Péntekre elsőfokú veszélyjelzés lépett érvénybe: a késő délutáni, kora esti órákban dél, délkelet felől kiterjedt zivatarzóna érkezik, amely fokozatosan északnyugat felé halad. A legintenzívebb cellákat ekkor már elsősorban felhőszakadás kísérheti, emellett viharos széllökés és apróbb szemű jégeső is társulhat hozzájuk.

A Balaton Siófoknál 25, a Velencei-tó Agárdnál egyaránt 24.5 fokos.

Budapesten ma a déli órákig túlnyomóan derült vagy kissé felhős, csapadékmentes időre számíthatunk. Ezt követően erőteljes gomolyfelhő-képződés veszi kezdetét, és a fátyolfelhőzet is megvastagszik. Délután egy-egy zápor, zivatar nem zárható ki, ám az esti, késő esti órákban délkelet felől egy kiterjedtebb zivatarzóna érheti el a térséget. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti. Napközben időnként megélénkül az északkeleti szél, de zivatarok környezetében szélerősödés is lehet.

Holnapi időjárás: szombaton erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, a Tiszántúlon lehetnek hosszabb, másutt többnyire csak rövid napos időszakok, sőt a nyugati megyékben tartósan zárt lehet a felhőtakaró. Országszerte várható zápor, zivatar, a keleti tájak kivételével ismétlődő jelleggel, a nap bármely szakában, illetve nyugaton tartós eső is valószínű területi átlagban is jelentős mennyiségű csapadékkal. Az északias szelet a Dunántúl nyugati részén erős lökések kísérhetik, illetve zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A délutáni órákban 23 és 33 fok közötti hőmérséklet valószínű, a hűvösebb idő nyugaton, délnyugaton, melegebb pedig keleten, északkeleten lesz.

Vasárnapi időjárás: erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás többfelé záporral, zivatarral, legkisebb eséllyel keleten várható csapadék, ahol több lehet a napsütés. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik az északias szelet, illetve zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 16 és 22, a maximum 27 és 34 fok között valószínű.