KezdőlapBelföldKi érti ezt: hiába van rengeteg vakcinánk, nem adhatnak be harmadik oltást...

Ki érti ezt: hiába van rengeteg vakcinánk, nem adhatnak be harmadik oltást Magyarországon

Egyelőre nem adható harmadik oltás beadására – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az RTL Híradóval.

Az NNK tájékoztatása szerint az oltások a gyártók alkalmazási előírásának megfelelően történnek, és ha valaki eltér ettől, akkor azzal megszegi a szabályokat.

Rengeteg panasz érkezett a Főpolgármesteri Hivatalhoz amiatt, hogy a kínai Sinopharm-vakcina esetében nem alakult ki védettség a második oltás után, ezért húszezer ingyenes antitesttesztet ajánlottak fel a 60 évnél idősebb, budapesti lakosoknak.

A Városháza parkba július 5. és július 9. között szerveznek szűrést, jelentkezni pedig a jövő héttől lehet.

A riportban elhangzott, hogy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a harmadik oltásról elmondta, hogy ha az orvosi protokoll lehetővé teszi, akkor majd az orvos eldönti, de ha nem teszi lehetővé, akkor megszegi a saját szakmájának szabályait.

Ugyanakkor egy háziorvos elmondta, hogy a kínai vakcina esetében is csak az első és a második oltásról van szakmai állásfoglalás.

Indirekt/Blikk