KezdőlapBelföldJó hírt üzent Orbán Viktor: húsvét után kinyithatnak a vendéglátó helyek és...

Jó hírt üzent Orbán Viktor: húsvét után kinyithatnak a vendéglátó helyek és boltok

Magyarország miniszterelnöke péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt erről. Azt is hangsúlyozta, hogy nagy baj is lehet a húsvétból, éppen ezért be kell tartani a szabályokat.

Orbán Viktor szokás szerint ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat a hivatalos tájékoztató portálon történő megjelenés előtt, így kiderült, hogy az elmúlt 24 órában meghalt 260 honfitársunk, az új fertőzöttek száma meghaladta a 9 ezret.

– Jelenleg a beoltottak száma meghaladja a 2,16 milliót. Április 4-e lehet az a pont, az az időpont, amikor elérjük majd a 2,35 millió beoltotta. Húsvét után egy-két nappal pedig meghaladjuk majd a 2,5 millió beoltott főt. Ez egyben azt is jelenti majd, hogy kinyithatnak a vendéglátóegységek és a boltok, illetve életbe lép a négyzetméteralpú korlátozás. Április 19-én kinyithatnak az iskolák és az óvodák – vélte Orbán Viktor. Aki hangsúlyozta azt is, hogy az április 13-ával záruló héten meghaladjuk a 3 millió beoltott főt. Ez egy újabb lépéshez ad lehetőséget, hogy közelítsük a korábbi életünkhöz. Egy hétre rá pedig a 3,5 milliót, vagyis fel fognak gyorsulni az események. Jó hír, hogy több vakcina érkezik a következő hetekben nyugatról, megszűnnek azok a zavarok, amik az elmúlt időszakban jellemzőek voltak – írta a Portfolio.