KezdőlapBelföldItt vannak a várva várt döntések: szombaton kinyithatnak az éttermek teraszai

Itt vannak a várva várt döntések: szombaton kinyithatnak az éttermek teraszai

Gulyás Gergely csütörtöki kormányinfóján szokás szerint ismertette az előző napi, szerdai kormányülésen született döntéseket.

Szombaton nyitnak a teraszok

Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy a hétvégén, valószínűleg már holnap elérjük a 3,5 millió beoltottat Magyarországon, ami után a kormánydöntés értelmében szombaton kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Amikor elérjük ezt a számot, Pintér Sándor belügyminiszter hoz határozatot és az azt követő napon kinyithatnak a teraszok. Este fél 10-ig lehetnek nyitva, ahogyan az üzletek is és bejelentette, hogy 11 órára módosul a kijárási tilalom kezdete is ettől a naptól. Ez a szabadságunk visszaszerzésének következő lépése, azt reméljük, ezután gyorsan tudunk tovább lépni, hiszen jelentős oltóanyag-mennyiség fog érkezni a következő hetekben – tette hozzá Gulyás.

Mindent megtett a kormány azért, hogy a kieső Janssen-vakcinát pótolja. A következő egy hétben egymillió kínai vakcina érkezik, áprilisban 600 ezerrel többet kapunk, mint a szerződés szerint, az orosz oltóanyag szállításai is folyamatosak. Több mint 300 ezer Pfizer vakcinát is kapunk. Egy-két héten belül minden regisztrált megkaphatja az oltást – mondta. Jó esély van rá, hogy a jövő héten a 4 milliós határt is átlépjük, a jelenleg 4,4 millió a regisztráltak száma. A társadalmi immunitás eléréséhez 6 millió ember kell.

Iskolák újranyitása

A kormány áttekintette a közoktatás helyzetét. Úgy véli jó döntést hozott a kormány. Elmondta, hogy az óvodások 65 százaléka, az iskolások 75 százaléka visszatért az intézményekbe, ez az arány hétfő óta folyamatosan nő.

Új költségvetés 2021-re

Gulyás bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2021-es költségvetési törvény módosítása szükségessé vált. A módosítást benyújtották az Országgyűlés elé, néhány héten belül a 2022-es költségvetés is elkészül. Mint mondja, ez az „újraindulás költségvetése lesz”, 6000 milliárd forintos alapot hoznak létre a 2021-es költségvetésben (a GDP mintegy 12 százalékát jelenti ez az összeg), ami a gazdaság újraindítására fog szolgálni.

A veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte szeptemberig a kormány. Gulyás Gergely azonban felhívta a figyelmet, hogy a tervezet szerint a rendelet hatálya automatikusan megszűnik – vélhetően szeptemberben.