KezdőlapBelföldItt van Marco Rossi kerete a világbajnoki selejtezőkre

Itt van Marco Rossi kerete a világbajnoki selejtezőkre

Pontosan két hét múlva, március 25-én játssza első világbajnoki-selejtező meccsét a magyar futballválogatott. Marco Rossi felkészülését sérülések is nehezítik. Hat nap alatt három találkozót is vív a magyar válogatott.

Varga Roland visszatérőként, Géresi Krisztián újoncként lesz tagja az A-válogatott keretének a március vb-selejtezőkön, de nem ők az egyetlenek, akik újra vagy pályafutásuk során először csatlakozhatnak Marco Rossi csapatához.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a magyar kapitány elmondta:

„Ahogy korábban el elmondtam, ha csak valaki kiugró teljesítménnyel nem hívja fel magára a figyelmet, akkor nincs értelme változtatni az őszi csapaton. Mindemellett Szoboszlai Dominik és Könyves Norbert sérült, Gyurcsó Ádám pedig jelenleg keveset játszik klubcsapatában, ezért rájuk ezúttal nem számíthatok. Ugyanakkor Varga Roland nagyon jól járt a klubváltással, rengeteget játszik és sok gólt rúg, kitűnő formában van. Ugyanez elmondható Géresi Krisztiánról is, aki olyan képességekkel rendelkezik, amilyenekre szükségünk van, bár ő azért még nincs csúcsformában, de bízom benne, hogy a meghívó újabb lökést ad neki ennek eléréséhez.

Tóth Balázs a sérüléssel bajlódó Kovácsik Ádám hiánya miatt, valamint jó teljesítményének köszönhetően kap lehetőséget, hiszen az egyik legjobb fiatal kapus az országban. Gazdag Dánielre novemberben is számítottam volna, de a koronavírus sajnos közbeszólt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nemzetközi szinten ő inkább középpályásként tudja a legjobb teljesítmény nyújtani, és nem azon a poszton, amelyen a Honvédban mostanában gyakran játszik”.

Szoboszlai Dominik sérülten játszotta végig az előző év végét. Januárban kiderült, rehabilitációra van szüksége, sajnos még mindig ez tart, az új csapatának, az RB Leipzignak az edzéseit sem tudja még látogatni. Az is könnyen megeshet, hogy egész szezonra kiesik.

A magyar válogatott a március 25-i, lengyelek elleni meccs kétszer is idegenben lép majd pályára. 28-án San Marinóban, 31-én Andorrában szerepel Rossi csapata. A magyarok csoportjában még az angol és az albán csapat szerepel. Az angolokkal először szeptember 2-án játszunk a Puskás Arénában. A csoportból az első kijut a 2022-es vb-re, a másodikoknak rájátszásban még marad esélyük.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia).

Hátvédek: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország).

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia) Sigér Dávid (FTC)

Csatárok: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

Indirekt/Blikk