KezdőlapBelföldHalálos baleset Budán: agyonnyomta a kocsija a pizzafutárt, mert nem volt bekötve

Halálos baleset Budán: agyonnyomta a kocsija a pizzafutárt, mert nem volt bekötve

Halálos baleset történt a Budafoki úton vasárnap este, a belső sávokat mindkét irányban lezárták.

A XI. kerületben, a Budafoki út 211. szám előtt borult fel egy személygépkocsi, egy férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Budafoki út belső sávjait mindkét irányban lezárták, a forgalom a külső sávokon halad. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Baleset-info információi szerint: Peugeot 206 a Rákóczi híd felől érkezett a külső sávban a megengedettnél nagyobb sebességgel. A Kondorosi úti kereszteződéshez érve ismeretlen okból a belső sáv felé kezdett sodródni. Mindaddig, míg az autót a belső sáv melletti járdaszegély megdobta, az irányíthatatlan gépkocsi ennek hatására többször átfordult tengelye körül, majd az oldalán állt meg.

A portál úgy tudja, hogy a sofőr nem használta a biztonsági övet, kizuhant a gépjárműből, majd a nyomok alapján feltehetően az alá szorult.