KezdőlapBelföldGyőrfi Pál egy robbanáshoz vitte először randevúzni a feleségét

Győrfi Pál egy robbanáshoz vitte először randevúzni a feleségét

Ami egyesek tragédiája, az mások szerencséje. A mondás fokozottan igaz Győrfi Pálra.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője igencsak kalandos módon ismerte meg feleségét, ugyanis Adriennt rögtön bedobta a mélyvízbe. A Life TV Összezárva Hajdú Péterrel ma este 22 órakor kezdődő adásában a sztár elmondása szerint már rögtön az első randin a mélyvízbe dobta kedvesét.

– Egy bankban dolgozott jogászként a Ferenciek terénél. Ott vártam a kapunál, és abban a pillanatban, amikor kilépett rajta, elkezdett csörögni a telefonom. Robbanáshoz riasztottak Pest mellé, sok a sérült, induljak a helyszínre… Mondtam neki, hogy két lehetőség van: vagy elhalasztjuk a randit vagy jöjjön velem. Az utóbbi mellett döntött, együtt mentünk oda a helyszínre, ahol szerencsére nem volt sok sérült. Sokat tudtunk beszélgetni, és rögtön látta, hogy mire számíthat” – mondta el Győrfi Pál. A szóvivő ezután a Budai várba vitte a későbbi feleségét, idővel pedig egymásba szerettek, és azóta boldogabbak, mint valaha.

Indirekt/metropol.hu