KezdőlapBelföldGulácsit visszahívnák Liverpoolba, ünneplik egykori kapusukat az angol szurkolók

Gulácsit visszahívnák Liverpoolba, ünneplik egykori kapusukat az angol szurkolók

Történelmi győzelmet aratott csapatával a magyar futballkapus a csütörtöki BL-elődöntőért vívott meccsen: megverte az Atletico Madridot. Azt a klubot, ami kiverte a sorozatból egykori csapatát, a Liverpoolt.

A liverpooliak két okból is a német csapatnak drukkoltak tegnap este. Egyrészt az Atlético a nyolcaddöntőben éppen a az ő címvédő csapatukat ejtette ki, másrészt nem felejtették el az ellenfél Lipcse kapusát, Gulácsi Pétert, aki 2008-tól öt éven át Liverpoolban játszott. A győztes meccs után Nagy Péternek szólítják, viccesen beépített ügynöküknek nevezik, mások örök liverpoolinak, és mindannyian hálásak neki, amiért védéseivel bosszút állt a csapatuk „haláláért”. Nem csoda, hogy a magyar válogatott – annak idején mellőzött, többször kölcsönadott – kapusát most visszahívnák Liverpoolba.