KezdőlapBelföldFiatal nőre támadt rá a nyílt utcán egy nigériai férfi Budán

Fiatal nőre támadt rá a nyílt utcán egy nigériai férfi Budán

Egy 24 éves nigériai férfi a nyílt utcán támadt rá egy hazafelé sétáló fiatal nőre néhány hete, akinek többször megragadta és lefogta a kezét, majd húzta és rángatta őt miközben hangosan kiabált is vele.

A bíróság most a férfit 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A vád szerint a férfi 2023. február 12-én kora reggel a XI. kerület, Szent Gellért téri villamosmegállónál, angolul leszólította a sértettet és útbaigazítást kért tőle, amit a nő megadott, majd továbbment.

A férfi ezután követte a hazafelé tartó nőt, és folyamatosan angolul beszélt hozzá, ezt azonban a nő figyelmen kívül hagyta és haladt tovább. A férfit a sértett közömbössége felidegesítette, ezért elkezdett kiabálni a nővel, aki nagyon megijedt, ezért először visszafordult a villamosmegálló irányába, felszállt egy ott várakozó villamosra, de rögtön le is szállt, majd futva próbált menekülni a vádlott elől.

A nigériai férfi a nő után futott, majd amikor a Bartók Béla úton utolérte őt, hátulról megragadta a kezét és hangosan kiabálni kezdett vele. A fiatal nő próbálta kiszabadítani magát a férfi fogásából, aki azonban nem engedte el őt, hanem továbbra is erősen szorította a csuklóját, majd elkezdte húzni, rángatni a sértettet visszafelé, a Szent Gellért tér irányába. Több perc is eltelt, mire ki tudta szabadítani magát a férfi szorításából, és fel tudta hívni az édesanyját.

A vádlott ekkor azonban újra rátámadt, erősen megfogta a sértett mindkét kezét, és folyamatosan kiabált vele. A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni az elkövetőt , majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából.

A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte, majd ismét a nő után futott, és újra megragadta a kezét, aki végül az otthona előtt, az édesanyja segítségével – aki már a ház előtt várta -, ki tudta szabadítani magát a vádlott fogásából, és be tudott menekülni a házba. A támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A vádlott a tárgyaláson teljes körű beismerő vallomást tett, a tettét ittassággal magyarázta és megbánását fejezte ki.

A tárgyalás eredményeként a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit váddal egyezően, személyi szabadság megsértésének bűntette miatt bűnösnek mondta ki, és ezért őt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott Magyarországról történő, határozott tartalmú kiutasítása érdekében fellebbezett.

Az ügyészség által közzétett felvételen az látható, ahogyan a fiatal nő a támadójával dulakodik, majd amikor a nő védelmére kelő személy – miután a férfi megütötte – kiszalad az útra, a támadó pedig ezután a nő után fut.