KezdőlapBelföldFekete Dávid felesége nem tud megbocsátani

Fekete Dávid felesége nem tud megbocsátani

Fekete Dávid másfél hete jelentette be a Facebook-oldalán, hogy feleségével külön utakon folytatják. Az énekes felesége, Regina is a bejegyzésből tudta meg, hogy válnak.

Az énekes posztjában azt írta, hogy gyermekei anyja más férfi oldalán keresi a boldogságot, ezért ért véget a kapcsolat. Miután Dávid kiteregette a családi szennyest, napokra eltűnt, elmondása szerint azért, mert számot kellett vetnie önmagával, és Istenhez fordult bocsánatért a családja elvesztése miatt. Az énekes előkerült, és bocsánatot kért feleségétől is, Regina azonban végleg lezárta a kapcsolatukat. „Nincs visszaút. Régóta érett bennem, és szerintem benne is ez a szakítás. Nem fogok, nem tudok neki megbocsájtani bizonyos dolgokat, fájdalmakat, amiket okozott és amiket egy életen át cipelek majd, de ő a fiaim édesapja, úgyhogy valahogy majd rendeznünk kell a viszonyunkat” – mondta Regina, aki azt is hozzátette, kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy egy új kapcsolatra kelljen koncentrálnia, hiszen a munka mellett három gyermeket nevel – adta hírül a Blikk.