KezdőlapBelföldEsővel és széllel folytatódik a hét

Esővel és széllel folytatódik a hét

Könnyen lehet, hogy a héten többször is szükségünk lesz az esernyőnkre.

A keddi nap első felében még inkább borult lesz az ég, majd délutánra szakadozottá, vékonyabbá válik a felhőzet. Elszórtan várható eső az ország délnyugati felében, majd a nap második felében átmenetileg csökken a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szél főleg az Észak-Dunántúlon és az északkeleti tájakon élénkül meg, Sopronnál egy-egy erős lökés is lehet. Délutánra döntően 5-10 fok közé melegszik fel a levegő, de a déli, délnyugati határnál pár fokkal melegebb sem kizárt. Késő estére 1-7 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A délutáni maximumok döntően 8-15 fok között alakulnak – írja a met.hu.