KezdőlapBelföldEnnyi volt: felszámolják a Tungsramot

Ennyi volt: felszámolják a Tungsramot

Felszámolják a Tungsramot, miután sikertelen volt a csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel.

Mehlhiffer Tamás, a cég PR- és kommunikációs igazgatója szerint a legnagyobb hitelezőjük, az Eximbank nem fogadta el a cég adósságrendezési ajánlatát. Mehlhoffer szerint a bank szavazata elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre a csődegyezség.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta: megrázta őket az eset.

Nagyon bíztunk abban, hogy megállapodás születik, gyakorlatilag sokkolt minket ez az eredmény – fogalmazott, hozzátéve: nincs sok tapasztalatuk arról, hogy ezután mi következik, mivel még nem voltak ilyen szituációban. Úgy véli, mindenki arra számított, hogy megoldódik az ügy.

Sallai szerint várhatóan kedden találkoznak a cég vezetésével. Hozzátette: sok dolgozót bizonytalanságba taszított az utóbbi időszak, sok volt az elbocsátás, valamint sokan mondtak fel. A budapesti gyárban több százan hónapok óta állásidőn voltak, minimálbérért dolgoztak, és műszakpótlékot sem kaptak.

A Tungsram idén áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért több ütemben többezer dolgozót bocsátott el. Május elején csődvédelmet kértek, miután az Eximbank inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámlájára.

A hétfői tárgyaláson nem született egyezség, ezért a céget felszámolják, amelynek során a Tungsram minden vagyonát értékesítik, és a felmerülő költségeken kívüli összeget kapják meg a hitelezők – írja a Mérce.