KezdőlapBelföldEnnyi volt: a hétvégénket is elmossa az eső

Ennyi volt: a hétvégénket is elmossa az eső

Szerda estére elérték a Duna vonalát a zivatarok, a középső és keleti tájakon egész éjjel és ma is lehet számítani csapadékra – olvasható az Időképen.

Ma napközben többségében a Dunántúlon, majd a délután második felétől a középső tájakon is egyre többfelé alakultak ki a gyorsmozgású záporok, zivatarok és az esti órákra szépen felsorakoztak a zivatarok a Duna vonalában. Villám-, és radartérképünk este fél 8-kor úgy festettek, mintha ketté szakították volna Magyarországot.

A Dunántúlon már tegnap mérséklődött a nagy forróság, a csúcsérték közt durván 10 fokos különbség alakult ki nyugat és kelet között. Keleten még tombolt a hőség, és veszélybe került a napi melegrekord, ami végül pár tized fok híján nem dőlt meg. A zivatarok éjjel és ma is egyre inkább keletre helyeződnek át és „koszolnak”, mivel a csapadék kimossa a fölénk érkezett szaharai homokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írja: főként a Duna-Tisza közén és az északkeleti harmadban délelőtt zivatarok, intenzív zivatarok is előfordulnak, majd napközben egyre keletebbre korlátozódik a rendszer mozgása, délután már nagyrészt a Tiszántúlon várható további csapadék. Az intenzívebb zivatarokat viharos széllökés (jellemzően kilométerenként 60-70 órás, néhol kilométerenként 80 órás), intenzív csapadék (25-30 milliméter), valamint 2-3 centis jégeső is kísérheti.

Az előrejelzés a mai napra sokfelé jósol napos időt, ennek reggel 6 óra körül Budapesten ennek még semmi nyoma. Az Időkép elszórtan jósol záporokat, zivatarokat, amelyek többségében az ország keleti harmadán és helyenként északon alakulhatnak ki, ezeket erős széllökések kísérhetik, másutt gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban 15–23 fok várható, délután pedig 27–34 fokot mérhetünk.

A kilátások holnapra és a hétvégére sem derűsek: mint írják, pénteken a nap előrehaladtával egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként kiadós felhőszakadással. Többfelé feltámad a szél, zivatarokat erős, viharos lökések kísérnek. A délutáni maximumok 26–32 fok között alakulnak.

Szombaton ismét többfelé van kilátás záporokra, zivatarokra. A Dunántúlon és helyenként a középső országrészben kiadósabb csapadék hullhat. Az északias szél többfelé élénk, nyugaton és zivatarok környezetében erős, viharos lehet. Napközben 25–33 fok valószínű, keleten, északkeleten lesz a legmelegebb.

Vasárnap kezdetben napos időre van kilátás, de késő délelőttől ismét többfelé várható zápor, zivatar kialakulása. Élénk, erős lesz az északias szél, zivatar környezetében viharos. A csúcshőmérséklet 27–33 fok között várható.

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzésében olvasható, hogy csütörtökön a hidegfrontnak még kevés jellemzője előfordulhat, fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet. Az időseknél és a szívbetegeknél keringési problémák, rosszullét léphet fel.

Az igazi enyhülés a kánikulában még nem jön meg, a fülledt, meleg időben, zivatarokat követően nehéz légzést, légszomjat tapasztalhatunk, ami különösen a légzőszervi megbetegedésekkel élők számára lehet megterhelő.

Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos tájakon nagyon erős lehet, ezért ebben az időszakban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről; ügyeljünk a bőséges folyadékbevitelre. Kerüljük a koffein és alkohol tartalmú italokat, valamint a nehéz, zsíros ételeket – tanácsolják.