KezdőlapBelföldEmbertelen: 70 kutya hangszálát vágta ki egy férfi Karcagon

Embertelen: 70 kutya hangszálát vágta ki egy férfi Karcagon

A büntetlen előéletű férfi szabadlábon várja a tárgyalást.

A rendőrség vádat emelt az ellen az ellen karcagi férfi ellen, akiről 2020 őszén derült ki, hogy 148 kutyát tartott egy sötét, szűk helyen, és alig adott nekik enni-inni. A vádlottat azzal gyanúsítják, hogy egy ismeretlen román férfit bízott meg azzal, hogy 70 kutyának vágja ki a hangszálát, mert így akarta leplezni, hogy milyen sok állatot tart – számolt be az RTL Híradó.

2020 szeptemberében 148 kutyát mentettek meg Karcagon. Egy 32 éves férfi tartotta őket két háznál, borzasztó körülmények között, hiszen a sötét, szűk kennelekben rossz hűtőszekrények voltak a fekhelyeik az alultáplált, ebeknek, akiknek inni sem adtak rendesen.

A megmentett kutyákat hat állatotthonba vitték. Egy család Archie nevű kutyája is a karcagi kutyatelepen élt, miután kiszökött a kertkapun. Másfél év után került haza Debrecenbe, a benne lévő chip alapján találták meg az otthonát. Gazdái korábban a Fókusznak azt mondták, sosem felejtik el a napot, amikor megtudták, hogy előkerült a kutyájuk.

A vádlott börtönbüntetést kaphat állatkínzásért, ha ugyanis beismeri tettét, egy év hat hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés vár rá. A büntetlen előéletű férfi szabadlábon várja a tárgyalást.