KezdőlapBelföldElképesztő bankrablás volt Miskolcon

Elképesztő bankrablás volt Miskolcon

Nem mindennapi „bankrablás” történt kedd délután Miskolcon.

A rendőrségre negyed 3 körül érkezett a bejelentés arról – sorolta a részleteket Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője –, hogy egy fiatalember látogatta meg az Uitz Béla utcai bankot.

„Ez egy bankrablás, de nincs nálam semmi!” – ezzel a felkiáltással nyitott a feltehetően ledöbbent ügyfelek füle hallatára a rabló.

Információink szerint fenyegető mozdulatokat sem tett, és nem mutatta ráutaló magatartással sem, hogy neki bizony pénzre lenne szüksége…

Célja mindezek tükrében megfejthetetlen – a férfi mindenesetre a tetthelyen maradt, így az idő közben értesített rendőrök még a helyszínen elfogták. Velük is együttműködött.

A rendőrségtől megtudtuk, hogy garázdaság miatt őrizetbe vették, és eljárás indul ellene.

Nemrégiben történt már egy hasonlóan szürreális eset Miskolcon: egy férfi rontott be az avasi Klapka utcai pénzintézet irodájába, ahol meglóbált egy fegyvernek látszó tárgyat, majd közölte a pult mögött ülő hölggyel, hogy ez bizony egy bankrablás. A pultos azonban éppen hogy csak feleszmélt, még igazán megijedni sem volt ideje, a férfi máris azzal a lendülettel fogta magát, és szó nélkül távozott az intézetből. Az eset mindössze néhány másodpercig tartott, ügyfél nem volt az irodában, tehát a hölgy egymaga ült döbbenten a furcsa „rablás” után. Mint kiderült, a férfi nemcsak gyorsan változó hangulatban volt a rablást illetően, de igazából rossz helyre is tört be, mivel a pénzintézetben pénz sem volt.

A rendőrség részéről érdeklődésünkre elmondták azt is, vizsgálják, hogy a két „bankrablás” összefüggésbe hozható-e.

Indirekt/minap.hu