KezdőlapBelföldEgyre nagyobb a rejtély a Vácról eltűnt héttagú család körül

Egyre nagyobb a rejtély a Vácról eltűnt héttagú család körül

Három hónapja tűnt el nyomtalanul egy héttagú család Vácról. A körözés alatt álló család most Görögországból jelentkeztek, de csak egy levelet küldtek, hogy jól vannak.

police.hu

A héttagú Cs. család januárban hagyták el addigi otthonukat, még a rokonokat, ismerősöket sem értesítették. Senki nem tudta hova tűntek ilyen hirtelen, ezért egyik ismerősük értesítette a rendőrséget. Azóta a fotójuk felkerült a hivatalos körözési listára is.

Az egyik szülő levélben vette fel a kapcsolatot a Váci Rendőrkapitánysággal, és megnyugtatta őket arról, hogy külföldön tartózkodnak, és nem esett bajuk. az azonosítás érdekében a kapitányság felvette a kapcsolatot az ottani konzulátussal, azonban a család azóta sem igazolta magát.

A Bors információja szerint Cs.-ék Görögországban lehetnek, azonban a két idősebb fiú Magyarországon maradt. Annyi bizonyos, hogy hiába jelentkeztek a szülők, a körözés addig érvénybe marad, míg valamelyikük nem igazolja magát. Vasárnap még megtalálható volt a körözésük a rendőrség hivatalos honlapján.