KezdőlapBelföldBunyó volt a 9-es buszon, egy utas kiterült

Bunyó volt a 9-es buszon, egy utas kiterült

A járművezető két megálló között volt kénytelen félreállni, és a rendőrök kiérkezéséig az ajtókat sem nyithatta ki, nehogy a szemtanúk és az incidens résztvevői kereket oldjanak – írja a Bors.

Péntek délelőtt, a budapesti 9-es buszjáraton, a Kiscelli utcai megálló környékén robbant ki vita két utas között. Az egyik utas ugyanis többször is hiába figyelmeztetetett egy férfit, hogy vegye fel a maszkját, szó szót követett, és elszabadult a pokol. A férfi arcon ütötte az egyébként ittas maszk nélkülit, aki elterült a busz padlóján – fogalmaz a napilap. A történtek után a járművezető kénytelen volt félreállni, és rendőrök megérkezéséig az ajtókat sem nyitotta ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint az incidens mindkét résztvevője ellen eljárás indult. Egyiküknek a maszkviselési szabályok megsértése és közérdekű üzem megzavarása miatt, míg a másiknak súlyos testi sértés kísérletéért kell felelnie.

Bors