KezdőlapBelföldBrutális fordulat várható ma a bíróságon VV Fanni meggyilkolásának ügyében

Brutális fordulat várható ma a bíróságon VV Fanni meggyilkolásának ügyében

B. László akár szabadon is távozhat a bíróság épületéből.

Ma délelőtt újra bíróság elé áll az a B. László, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolnak Novozánszki Fanni eltűnési ügyében.

A vádlott továbbra is kitart amellett, hogy nem ölte meg a lányt. Állítása szerint felment a lakására, dulakodott vele, majd a karjaiban kivitte a lakóházból, a bérelt autójába tette, aztán nem messze átadta két, ismeretlen férfinak. B. László szerint Fanni ekkor még élt.

A férfi ellen több bizonyíték is szól. A budapesti társasház parkolójában 2017 novemberében kamerafelvételek készültek arról, ahogy B. László a karjaiban lépked Fanni ájult vagy élettelen testével.

A gyanúsított bérelt autójának csomagterében nagy mennyiségű vér nyomait azonosították, siófoki ingatlanának mosógépében pedig Fannitól származó hajszálakat találtak.

A férfi ügyvédei a mai tárgyalás előtt arra számítanak, hogy személyi szabadság megsértése miatt ítélhetik el a védencüket, amiért maximum 5 évig tartó szabadságvesztést kaphat. Amennyiben ennek kiszabására nem kerül sor, a több mint négy éve házi őrizetben élő B. László akár szabadon is kisétálhat a bíróság épületéből.

„Kétféle ítélet születhet a meglátásom szerint. Az egyik, ha a bíróság megállapítja a bűnösséget. Minősített esetről van szó, úgy vélem, ezért 30 év szabadságvesztés a reális büntetés. A másik lehetőség, ami tényleg előfordulhat, hogy bizonyítottság hiányában felmentik a vádlottat. Ha így lenne, akkor viszont minden vád alól felmentik és szabad emberként kisétálhat a bíróságról” – nyilatkozta a Borsnak a Novozánszki család jogi képviselője, dr. Lichy József.