KezdőlapBelföldBotrány a boltban: „Agyonverlek, ha nem húzod fel a maszkodat”

Botrány a boltban: „Agyonverlek, ha nem húzod fel a maszkodat”

Még most is döbbenten áll a történtek előtt a 64 éves N. Mária, akire a boltban rátámadt egy nagydarab férfi, mert néhány pillanatig nem takarta el az orrát a szájmaszk. A lecsúszott álarc miatt kétszer is az addig nyugodtan vásárló hölgy felé lendítette a karját, miközben azt kiabálta: Agyonverlek…

Kezdünk egymás agyára menni a koronavírus-járvány miatt. Mindenkiből mást vált ki ez a helyzet, van, aki letargikus lesz, né­hányan pedig agresszívvá válnak miatta. Fontos, hogy betartsuk a szabályokat, erre udvariasan figyelmeztethetjük is egymást, de az egyáltalán nem fér bele semmilyen viselkedési formába, ami tegnap egy 64 éves nővel történt egy budapesti, zuglói boltban. N. Mária nem szeret boltba járni, már eddig is csak akkor ment, ha nagyon muszáj volt. Legutóbb épp imádott kutyájának akart valami finomságot ven­ni, amikor teljesen váratlanul egy férfi nekitámadt.– Alacsonyabb vagyok az át­lagnál, laza volt a fejemen a maszk húzórésze, így az lecsúszott az orrom alá – kezdte a Borsnak a történetét Mária, aki azóta sem tudta magát túltenni a történteken.

– Észre sem vettem, csak akkor tudatosult bennem, amikor a nagydarab vásárló szó szerint rám támadt.Kétszer is felém sújtott az öklével, miközben azt ordibálta, hogy mit képzelek magamról, mindenkinek kötelező a maszk, takarodjak ki a boltból. Én teljesen lefagytam a döbbenettől! Olyan agresszívan lépett fel, hogy bennem akadt a szó. Láttam a gyűlöletet a szemében, miközben én semmi rosszat nem tettem. Többen is rászóltak, hogy hagyjon békén, de ő nem is hallotta meg, csak fröcsögött. Szembefordultam vele, és közöltem, hogy így nem lehet viselkedni. Közben a fe­lesége is odaért, de ahelyett, hogy elvonszolta volna ezt az aljas embert, még ő is „belém rúgott” egyet, hogy pedig jobban járnék, ha felhúznám a maszkot, mert eltakarná a ráncaimat…Még most is, amikor újra elmesélem a történteket, nagyon felzaklat! Sokat gondolkoztam rajta, hogy beszéljek-e erről, de azt gondolom, hogy az ilyen agresszív viselkedésre fel kell hívni a figyelmet!

Indirekt/Bors