KezdőlapBelföldBörtön várhat az egyik leggazdagabb magyarra

Börtön várhat az egyik leggazdagabb magyarra

Börtönbüntetést, 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását kérte az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben.

Bigét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja. A vádirat szerint Bige 2010-ben megállapodott egy vállalkozóval, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, amit a piaci árnál olcsóbban, részben számla nélkül adja tovább, az összeget pedig átadja a milliárdosnak. Aki cserében vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat.

Az ügyészség szerint a vállalkozó 135 millió forintot csorgatott vissza Bigének, amivel saját cégének nem számolt el. Ha Bige László az előkészületi ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor az ügyészség a bíróságtól két év börtönbüntetést kér rá, öt évre felfüggesztve. Az ügyészség vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit a nyomozóhatóság Bige László bankszámláján már le is foglalt, és további 20 millió forint büntetést is szükségesnek tart – írta a 24.hu. Bige László az Indexnek eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vád nevetséges és megalapozatlan, ez is része annak az összefüggő támadásnak, ami ellene folyik.

A jogerős ítélet kihirdetéséig mindenki ártatlannak tekintehető.