KezdőlapBelföldBoros Lajos: Már bánom, hogy irigy voltam Bochkorra

Boros Lajos: Már bánom, hogy irigy voltam Bochkorra

Már a múlté a korábbi feszültség, sokat javult a két rádiós legenda viszonya.

A szépemlékű Bumeráng rajongóinak felszökhet a vérnyomásuk: újra együtt szólal meg az éterben a legendás páros, Boros Lajos és Bochkor Gábor.

A hazai rádiózás két nagyágyúja közel húsz évig dolgozott együtt és bár a kapcsolatuk nem volt felhőtlen, mára mindketten félretették a régi sérelmeket és a Retró Rádióban kilebc esztendő után, pénteken – ha csak egy napra is – újra együtt köszöntik a hallgatókat.

– Biztos, hogy ez egy érzelmi hullámvasút lesz. Nem csak a hallgatóknak, hanem nekünk is! Kilenc év után először most lesz az a pillanat, hogy újra egy stúdióban leszünk, ezt eddig nem sikerült sehol, semmilyen formában összehozni, úgyhogy ez nemcsak egy időutazás lesz, hanem ünnep is – avatta be a Blikket az érzéseibe Bochkor Gábor.

A rádiózás furcsa párjának ifjabbik fele elárulta, bár lazán tartották a kapcsolatot, 2018-as életmentő műtéte előtt találkozott legutóbb Borossal, és a pénteki adáshoz szintén csatlakozó Voga „processzorral” is legalább három éve nem látták egymást. Bochkorék egymásra találására az adott lehetőséget, hogy a Retró egyik reggeli műsorvezetője, Lovász László szabadságra ment, így minden nap más ül be Gábor mellé. Így ül össze ismét a legendás páros, amelynek felbomlásakor még petíciót is írtak az interneten a hallgatók, hogy megmaradjon a műsoruk, a Bumeráng. Ennek már kilenc esztendeje és mint a szívműtéte után hetekig kómában fekvő Boros elárulta, ma már másként tekintenek erre az időszakra is. Kettősük kiválóan működött, bár kapcsolatuk nem volt feszültségektől mentes, hiszen Boros nehezen dolgozta fel, hogy nem az övé volt a vezető szerep, míg maga Bochkor is úgy nyilatkozott, nem voltak barátok.

– Néha irigy voltam, amit titkoltam. Irigykedtem, hogy minden díjat és elismerést azért kap Bochkor, mert ő az ügyeletes szépfiú. Persze, butaság volt ez a részemről, és ma már bánom is. Sokat változott a kapcsolatunk azóta, barátibb lett a viszonyunk, hisz mindketten „bölcsültünk” – fogalmazott a Blikknek Boros, aki élvezi a szabadságot és hogy több időt tölthet a családjával. – A rádiózás kicsit olyan, mint a narkó, az ember annak rendel alá mindent. Ma már azt is élvezem, hogy elmegyek bevásárolni, a kisboltban, ahová járok, már az ajtóban fogadnak az aktuális hírekkel. De látom azt is, amikor az autósok egyszerre nevetnek fel valamin és ez hihetetlen jó, nosztalgikus érzés.

A nosztalgiát emelte ki Bochkor is a közös műsorvezetéssel kapcsolatban, ám azt sietett leszögezni, folytatás nem várható.

– Úgy adódott, hogy Laci szabadsága miatt összejöhet egy műsor, de többről nincs szó – jelentette ki Bochkor Gábor, aki várja, hogy újra Borossal köszöntse a hallgatókat, úgy mint régen. – Mindketten igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból és amennyire lehetett egymásból is.

Indirekt/Blikk