KezdőlapBelföldÁmokfutás az MSZP-ben, saját elnöksége felszalámizza a pártot

Ámokfutás az MSZP-ben, saját elnöksége felszalámizza a pártot

Az MSZP történelmének legsikertelenebb vezetői Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes. Az általuk irányította elnökség kizárta a párt Pest megyei szervezetét, hogy annak küldöttei az egy hét múlva esedékes tisztújításon ne tudjanak ellenük szavazni.

Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes pártelnökök az MSZP történelmének legsikertelenebb vezetői

A csupán 4 százalékos támogatottságot élvező minipárt elnöksége szerint szabálytalanul működött a Pest megyei szerevezetük, ezért kellett meghozni ezt a döntést. Arról viszont mélyen hallgatnak, hogy szeptember 19-én tisztújítás lesz, ahol Mesterházy Attila is indul a pártelnöki tisztért. A Pest megyei küldöttek pedig Mesterházy szövetségesei voltak, ők így nem tudnak szavazni a változásra.

Ez a felvétel mindent elárul az MSZP jelenlegi elnökségének teljesítményéről Fotó: híradó.hu

De valójában mi is történik most az MSZP-ben? Amikor Mesterházy Attila hat évvel ezelőtt lemondott a pártelnöki tisztéről, több, mint 25 százalékos támogatást élvezett az MSZP. Ezzel szemben a jelenlegi társelnökök – Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes – alig 4 százalékot produkáltak, ez a teljesítmény a 2022-es választáson a Parlamentbe jutáshoz sem lesz elég.

Tóth Bertalanról egy szürke, unalmas és teljesítmény nélküli ember jut a szocialisták eszébe, aki civilben legfeljebb portás lehetne valamelyik állami nagyvállalatnál. Kunhalmi Ágnest pedig kisiskolás, önjelölt udvari bohócként emlegetik, akinek a szellemi képességét jelzi, hogy hosszú évekig a nyelvvizsgát sem tudta megszerezni. Viszont mindketten ragaszkodnak a székükhöz, olyan áron is, hogy Dugovics Tituszként magukkal együtt a mélybe rántják az MSZP-t. A kérdés az, hogy Tóth és Kunhalmi elvtársai szeptember 19-én mindezt szó nélkül hagyják-e?