KezdőlapBelföldAjjaj, rossz hír: a brit mutáns nemcsak fertőzőbb, de súlyosabb megbetegedést is...

Ajjaj, rossz hír: a brit mutáns nemcsak fertőzőbb, de súlyosabb megbetegedést is okoz

Az operatív törzs online sajtótájékoztatóján ma is ismertették a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb fejleményeket.

82 ezer fő felett van Magyarországon az aktív fertőzöttek száma. A tisztifőorvos elmondta, hogy korábban azt a leírást adták meg a szakemberek, hogy a mutáns variánsok sokkal fertőzőbbek, ugyanakkor nem okoznak súlyosabb megbetegedést a már ismert koronavírusnál. „Ez a tézis is megdőlni látszik, hiszen látjuk azt, hogy arányaiban az új fertőzöttekhez képest egyre többen kerülnek kórházba, tehát súlyosan zajlik náluk a betegség” – mondta Müller, aki szerint látszik a hivatalos adatokban is, hogy egyre többen szorulnak kórházi ápolásra, ami az egészségügyi rendszerre többlet terhet rak. Fokozott óvatosságra intenek ezek a számok – emelte ki Müller.

A vírusvariánsokról elmondta még, hogy az NNK adatai szerint 378 főnél mutatták ki eddig az angol mutánst Magyarországon, emellett 34 főnél egyéb variánsokat is észleltek, amelyek „kevésbé számítanak veszélyeseknek a járvány lezajlása szempontjából”. Elmagyarázta, hogy nagyon sok variánst leírnak már a szakirodalomban, több ezer félét. Hazánkban brazíliai és dél-afrikai mutáns variánst továbbra sem azonosítottak. További intő jel, hogy a brit variánssal azonosított betegeknél csak 10 esetben tudták utazásnak tulajdonítani a fertőződést. A többiek itthon fertőződtek meg, közösségi terjedés indult el.

Kiemelte, hogy a variánsok ellen is hatásosak azok a védőoltások, amelyeket jelenleg hazánkban tartalmazunk, ezért nagyon fontos a következő két hét, mert ebben az időszakban több védőoltást be tudunk adni, mint amennyit eddig összesen eloltottunk.

Európában jól állunk az oltakozók számában, az uniós átlag a népesség 3,9 százaléka eddig, Magyarországon 4,6 ez a szám. Müller elmondta, hogy az 5 féle vakcinával jelentősen javítani tudjuk a járványügyi helyzetet, ezért azt kéri, mindenki figyelje a telefonját, figyelje a háziorvosi értesítést, illetve kéri, ne válogassanak a vakcinák között azok, akik már regisztráltak. Mindegyik hatásos és biztonságos. A kínai vakcinától sem kell tartani, egyesek szerint hosszabb védettséget adhat. Beszélt arról is, hogy a Sinopharm-vakcina a beadást követően olyan tünetegyüttest produkálhat, mint az influenza. Ugyanakkor ez nagyon gyorsan elmúlik a tapasztalatok szerint. 18 év felett bárkinek adható!

Az országos tisztifőorvos reflektált azokra a hírekre, amelyek szerint a kínai Sinopharm-vakcina hatásairól kevés információ áll rendelkezésre a 60 feletti korosztály estében:

„Azt gyakorlatilag minden vakcináról elmondhatjuk, hogy bizonyos életkor felett az immunrendszer már nem reagál annyira aktívan az oltóanyagra, mint egy fiatal szervezetben. Ettől függetlenül az adott vakcina megvédi a szövődménytől, illetve a halálos megbetegedéstől azokat, akik megkapták. Azt gondolom, ez elég indok arra, hogy éljünk vele” – mondta ezzel kapcsolatban Müller.

Indirekt/Blikk