KezdőlapBelföldAjjaj: kórházba kellett vinni Laky Zsuzsiék kislányát

Ajjaj: kórházba kellett vinni Laky Zsuzsiék kislányát

Nagyon megijedtek a szülők.

Egy szülő számára nincs rosszabb annál, mint amikor a gyermeke beteg. Még rosszabb, ha szenvedni látja, pláne, ha olyan rohamot produkál, aminek enyhítésére orvosi segítségre van szükség. Az egykori szépségkirálynő, a TV2 A legbátrabb páros című versenyének győztese, Laky Zsuzsi és férje jól tudja ezt, hiszen nagyobbik kislányuk, a tízéves Luca hosszú évek óta küzd asztmával, ami olykor annyira eluralkodik rajta, hoy azonnali ellátásra szorul.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy az asztmával meg lehet tanulni együtt élni, viszont azonnal kell reagálni, ha jön a roham. Luca két és fél éves volt, amikor először jelentkezett nála. Édesapám és a testvérem is asztmások voltak, tehát valószínűsíthető, hogy öröklődő betegségről van szó, de hiszem, hogy a kiváltó ok akár lelki eredetű is lehet – kezdi a Story magazinnak Zsuzsi. – Például, amikor a férjemmel, Gusztival elmondtuk Lucának, hogy ismét gyermeket hordok a szívem alatt, és hogy lesz egy kistestvére, szinte azonnal rátört a fulladás. Az első alkalom olyan volt, mint a legrosszabb rémálom. Luca fuldokolni kezdett majd elkékült, azonnal szaladtunk vele az ügyeletre, ahol oxigénre kötötték – folytatja az egykori szépségkirálynő, aki az elmúlt években több alkalommal is kénytelen volt kórházba menni kislányával, de szerencsére, ahogy magyarázza, gyógyszerekkel, házi praktikákkal összességében otthon is át tudják vészelni a rosszabb napokat.

Sajnos, most megint rájár a rúd a családra, mert Luca kruppos, éppúgy, mint a húga, Lujzi, ráadásul mindketten meg vannak fázva, így az elmúlt hetek aggódással teltek a család számára.

– A betegségek sajnos felerősítették Luca asztmáját, ezért szükség van a rendszeres inhalálásra, emellett hörgőtágító gyógyszert szed, de speciális olajokat és a sószobát is bevetjük, hogy elkerüljük a fulladást.

Indirekt/blikkruzs.hu