KezdőlapBelföld83 millió kenőpénzt kaphatott az ügyészség szerint az államtitkár

83 millió kenőpénzt kaphatott az ügyészség szerint az államtitkár

Kinyílt a Völner-dosszié, kiderült honnan érkeztek a kenőpénzek és kinél landoltak csillagászati összegek az elmúlt három évben.

Völner Pál három éven át, alkalmanként 2-5 millió forintot, összesen 83 millió forintot kapott csúszópénzként rendszeresen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökétől. Schadl György, MBVK-elnök az ügyészség szerint nagyjából ennek 10- szeresére, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.

Mindezeket az információkat a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával osztotta meg arról, hogy miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál immár lemondott igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését. A Polt Péter vezette vádhatóság azt írta, hogy az MBVK elnöke – a letartóztatásban lévő Schadl György – 2017 augusztusát megelőzően, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően korrupciós kapcsolatot alakított ki a fideszes kormánypolitikussal – írta meg a 24.hu.

Völner – aki nem vett részt a hétfői bizottsági ülésen – az ügyészség szerint vállalta, hogy a jogtalan előnyért cserébe a hivatali működése során, a hivatali helyzetéből adódó lehetőségeivel visszaélve, az önálló bírósági végrehajtók feletti felügyeleti-, hatósági-, igazgatási jogkörét a kar elnöke egyedi ügyekben hozzá intézett konkrét kéréseinek megfelelően számára előnyösen fogja gyakorolni.

A vádhatóság dokumentumaiból az is kiderült, hogy MBVK elnöke a fenti korrupciós kapcsolat keretében Völner Pálon keresztül, részére rendszeresen, több esetben utólag jogtalan előnyt átadva elérte, hogy a Győri, a Monori, Szekszárdi, a Szigetszentmiklósi, a Ceglédi és a Fonyódi Járásbíróság, valamint a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő, önálló bírósági végrehajtót részrehajló módon nevezzék ki. Ezek a végrehajtók kinevezésüket követően, az iroda működése során keletkezett adózás utáni eredményből felvett osztalékból juttattak tíz és százmilliós nagyságrendben összegeket Schadl György elnöknek, aki ebből pénzelte az igazságügyi államtitkárt.