KezdőlapBelföld30 százalékos emelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

30 százalékos emelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói

Eredményesen zárultak a kecskeméti Mercedes-Benz bértárgyalásai. Két lépcsőben – együttesen 24 százalékkal – emeli dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes-gyár. A cég a béremelésen felül további eredményrészesedésről is megállapodott a dolgozói szakszervezetekkel. A teljes juttatási csomag így akár 30 százalék feletti plusz is lehet egyes dolgozók számára.

A cég valamennyi aktív dolgozójának alapbére két lépcsőben emelkedik jövőre: január 1-től 17 százalékos, augusztus 1-től pedig további 7 százalékos emelést kapnak. A további juttatásokkal – például az infláció alakulásától függő negyedévi külön kifizetéssel, valamint az újonnan bevezetett eredményrészesedéssel – a teljes juttatási csomag összességében akár több mint 30 százalékos emelést is jelenthet.

A béremeléssel kapcsolatos fejleményeket az Indexnek meg is erősítette a kecskeméti autógyár.

„A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft., valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség MBMH Vasas Alapszervezet és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) konstruktív tárgyalásokat folytatott a bérek alakulásáról. A célunk az volt, hogy jó megállapodást kössünk az érdekképviseletekkel, ami megtörtént a következő évre vonatkozó bérfejlesztésről” – tájékoztatta a lapot az MBMH Kft.

A Mercedes-Benznél úgy értékelték, hogy ezzel a juttatási csomaggal a vállalat megerősíti pozícióját az ország egyik legvonzóbb munkaadójaként. Ezen felül jelentős számú új munkatárs felvételét is megkezdték, ugyanis a gyár folyamatosan bővül az új, tisztán elektromos hajtású modellek gyártása miatt – tudta meg az Index.